Költözünk 2

2008. jan. 21. 15:34 | 2 komment

Elköltöztünk, immár itt vagyunk:

http://szoftverszuperszajt.blog.hu

 

Az eddigi szép időkért köszönet a Buzz.hu-nak és barátainknak a szomszédos buzz-blogokon, valamint mindenkinek, akinek júliusban is köszöntük.

Sziasztok, találkozunk odaát!

Csak még egyszer: A legeslegrosszabb Microsoft-termék 5

2007. dec. 16. 20:42 | 5 komment

 

Egy hosszú posztban már korábban beszámoltunk a Microsoft minden bizonnyal legrosszabb termékéről, a Microsoft Bobról.

Mint ismeretes, a programot Windowshoz kitalált felhasználó-barát kezelőfelületnek szánták, hogy a nehézkesen használható Programkezelőt leváltsa. A Bob oltári kudarc lett. Találtunk róla egy remek videót, ami hét és fél percnyi használat képeit örökíti meg, és feltétlenül szükségesnek tartjuk megmutatni:

Mondjuk a GeoSafari nevű oktatóprogram (3:30 körültől) kicsit tetszik azért, az otthoni felhasználók megszólítására korszerű próbálkozás lehetett. De ott a mai napig idegesítő Rover kutyát fel is váltja egy kék elefánt, ami nem rossz megoldás. Ő legalább nem azzal zárja folyton felbukkanó csöppnyi buborék-mondatait: "Woof".

Kevesebb memóriát eszik-e? Firefox 2 és Firefox 3.0 beta 1 6

2007. dec. 16. 12:32 | 6 komment

A hosszú évek alatt alternatív-sztárból mainstream "böngésző-ügyességgé" Firefoxról a kezdetek óta meg lehetett mondani, hogy nagykirály, hogy normálisabb mint az Internet Explorer, és szükség is van az ingyenes alternatívára, pláne ha szabványhű és stílusos.

A Firefoxnak azonban - szintén régóta - feltűnő baja, hogy elképesztően sok memóriát igényel, hosszú, többablakos használat közben eleszi a Windows és a többi program elől. Nagy kérdés, hogy az érdeklődéssel várt új verzió, a 3-as Firefox sorozat érdemben javít-e ezen.

 

Nos, a ZDNet Hardware blogján olvasható teszt szerint igen. De alig.

Öt oldalt megnyitva a böngészőben, a Feladatkezelőben mért memóriahasználat egy Firefox 2.0.0.9 esetén 35 640 KB, míg a Firefox 3.0 beta1-ben 38,644KB.
Egy oldalt megnyitva és azt öt percig magára hagyva: 47 852 KB és 63 764 KB.
Tizenkét megnyitott oldal és öt perc várakozás után pedig 103 180 KB és 62 312 KB.

Ez utóbbi teszten az Internet Explorer 7 memóriahasználata 89 756 KB, szóval jobb, mint a Firefox 2.0.0.9-é, de bosszantóbb, mint a Firefox 3.0 bétáé. Gyér használat mellett úgy tűnik, hogy a Firefox 3 még több memóriát igényel, de az új böngésző nem kezdi el öncélúan, néhány perc elteltével akár, megtölteni, zabálni a memóriát.

Bíztató eredmények?

Az ingyenes CD- és DVD író, amiért most rajongunk, és ami a Nerónál is jobban tetszik 7

2007. okt. 21. 23:07 | 7 komment

Persze, eddig is voltak bármikor, bárhova ingyen letölthető ingyenes CD- és DVD-író Windows-programok, de a Nero tetszett igazán. Pedig a Nero egy drága, elhízott és néha érthetetlen szörnyeteg, tele felesleges körökkel. Csak kellően logikus, jól kezelhető, és elég megbízható.

InfraRecorder screenshot


Amit most ajánlunk, az az InfraRecorder. Ír zenei és adat CD-t, DVD-d, image-et írhatunk ki, válogathatunk, beállíthatunk, ahogy bárki csinálná, és ahogy a Nero csinálja. Jó, a Nero nem pont ilyen, de ha éjjel felébresztenek, kb. ilyennek emlékeznék rá.

Ráadásul az InfraRecorder is indíható "expressz" módban, azaz egy kis menüvel, ami az alap beállításokat már összerakja nekünk, aszerint, hogy milyen jellegű lemez írására készülünk.


Ami pedig a bónusz: az InfraRecorder és az InfraExpress magyar fordítása kitűnő. Míg (legalábbis a mi példányunkban) a magyar Nero elég nyakatekert ("CD - írás előtti vírus ellenőrzés"*, "Rendszerindító Adat Lemez"*), az InfraRecordernek a magyarítása is korrekt. Érdemes megemlíteni: Sárkány Tibor csinálta.

Új Winamp  93

2007. okt. 16. 18:34 | 93 komment

Mintha újra 1999-ben lennénk. A (múlt) hét szoftverhírei, hogy új Winamp és új Netscape jelent meg, még ha ezek a 2007-et megelőző években nem sok igazi fejlődést produkáltak is. Némi lemaradással beszereztük az új Winampot, és kipróbáltuk. Nagyon tetszik.

A Winamp 5.5: 10th Anniversary Edition (tízéves!) legfeltűnőbb újdonsága a stílusosan lapos új felület, a Bento. Harmonizál a korábbi Royal Theme-mel (nálunk itt), de a default Vista kinézettel is, ráadásul elég cool.

A Winamp nagyon rég standard az MP3-lejátszók közt, aki nem lusta az őt feltehetően gyakran bosszantó Windows Media Player helyett (vagy mellé) zenelejátszót telepíteni, annak ezek szerint tíz éve van módja Winampot beszerezni.

Nekem egy barátom 2000-ben mutatta, akkor az otthoni számítógépemen hangkártya sem volt, szóval nem nagyon tűnt logikusnak, hogy a "számítógépen hallgassam a zenéimet". És azt sem értettem, miért fantasztikus találmány az MP3. Azóta sok mindenen átmentünk, ma már a CD-lemezt meghallgatás előtt gyakorlatilag be kéne grabbelni, szóval túl macerás lenne a kis koronggal machinálni.

És ezt érzi a Winamp, kipróbáltuk: mert végre ügyesen integrálta a "media library-t" a lejátszóhoz (tényleg, nem zavar), megoldották alapból hogy borítót keres a neten a lejátszott zenéhez, jól. És, felismeri a kis iPodot (nano), másol, tölt, keres, katalogizál, jól átlátható. Jobb, mint az iTunes (Windowson).

 

 

A másik nagy újdonság a Winamp Remote, csak ez mondjuk nem újdonság. Ez az Orb.com (licenszelve Winamp névre), amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók távolról hozzáférjenek digitális médiafájljaikhoz, vagy akár élőben nézhessék a televíziót, bármilyen internet-hozzáféréssel rendelkező ketyeréről. Az otthoni lanon nem tudtam üzembe helyezni, de neten át streamelve működik. Még nem tudom, hol van ennek reális haszna, de jól működő cucc.

 

Bónusz: ilyen volt, ha fikázni tetsznének az új skint

 


Töltsd le torrenten ingyen a Búcsú a fegyverektőlt! 1

2007. szept. 13. 23:30 | 1 komment

Tényleg, de tényleg sokkal szívesebben közölnénk meztelen és félmeztelen hírességek és félhírességek elcsent fotóit, de félszoftver - féltech blog vagyunk. Az alábbi információt mi is a techline.hu címen elérhető új hvg-s blogról hallottuk:

Jelenleg 555 lejárt szerzői jogú, szóval vitathatatlanul legálisan letölhető filmet nyúlhatunk a Public Domain Torrents oldaláról (a képen is látható Búcsú a fegyverektőlt például innen). Némelyik ráadásul elérhető iPodra, Zune-ra, Portable Playstationra és PDA-ra optimalizálva is, ami király. Minden torrent-keresőnek javasoljuk.

Toplisták: Download.com és Letöltés.com 1

2007. szept. 10. 22:18 | 1 komment

Közöl toplistát a magyar Letöltés.com, a szerintünk jól megújulgató Download.com és az ízléssel "szélesvászonra" váltó Szoftverbázis. Rövid összevetés.

A Letöltés listáján az Adobe Reader uralkodik, végülis free, tud magyarul és nagyjából kell is ahhoz, hogy PDF-et nyisson meg az ember, amiből pedig sok van manapság a neten. Személyes paránk szempontjából üdvözöljük, hogy a Winrart már kevesebben keresik, bár az is közrejátszhat, hogy régen volt nagyobb verzióváltás (ami miatt le kéne tölteni újra).

  1. Adobe Reader 8.0
  2. Nero Burning ROM (magyar)
  3. Windows Live Messenger
  4. FlashGet
  5. LimeWire
  6. Google Earth
  7. DC++
  8. Winamp
  9. Mozilla Firefox
  10. WinRAR

A Download.com-ot nagyon bírjuk, mert bosszantó és túlszponzorált szájtból jól jött vissza, most okosan kizár minden spyware-t, hirdetést tartalmazó progit:

 

Folytatás »»

A Google Web Desktop munkaasztalt teremt a Docshoz 4

2007. szept. 7. 15:17 | 4 komment

A Downloadsquad számol be a brilliáns, ám tökfölösleges Google Web Desktop nevű próbálkozásról. 

A Google Docs&Spreadsheets (magyarul: "Google Dokumentumok és Táblázatok") által kezelt dokumentumainkat kezelhetjük vele úgy, mintha egy munkaasztalon szétdobált fájlok lennének. Mondjuk a mappa fogalma még ismeretlen a rendszerben, és privacy szempontból is aggályos, hogy a dokumentumainkat megosztuk a kísérleti szájttal, de ha nem üzleti célból nyomulunk, egy próbát megér.

Bejelentkezés után a dokumentumaink kis ikonokkal jelennek meg, húzhatjuk-vonhatjuk őket, kettős kattintásra megnyílnak. Szeretjük az interfész-próbálkozásokat, ajánljuk. Lehet továbbgondolni!

"Az ingyen biztonsági szoftver van olyan jó, mint a fizetős" 9

2007. szept. 4. 7:49 | 9 komment

A Times (és nem a Népszabadság) idézi a Which? brit fogyasztóvédelmi magazin tesztjét, ami megállapítja, hogy "az ingyen biztonsági szoftver van olyan jó, mint a fizetős, gyakran akár 50 fontb a is kerülő kereskedelmi változatok".

A lap szerint az ingyenes alternatívák épp olyan jók, mint mondjuk a Norton Anti-Virus és a McAfee VirusScan. Az ötcsillagos (kiváló) minősítésűek közé kerültek az Avira, Avg, Avast! és Checkpoint programjai.

Néhány értékelés a tesztből:

ANTI-VIRUS

Avira - 92 százalék
AVG - 91 százalék
Avast! - 91 százalék

TŰZFAL

Checkpoint ZoneAlarm - 94 százalék

Eddig nem hangsúlyoztuk, de mélységesen egyetértünk. Kitűnő ingyenes biztonsági szoftverek vannak: antivírusuk, kémprogram-eltávolítónk (antispyware) és tűzfalunk csakis ingyen szoftver legyen.

 

Videóban mondja el: gyorsabb Windows XP 0

2007. szept. 1. 16:00 | 0 komment

Azt mondja a 5min, egy-egy ötperces videó elég arra, hogy egy mindennapi probléma megoldását egy rövid videó megmutassa - legyen szó egy sikeres randiról, vagy mondjuk a Windows XP optimalizálásáról (nem nagyon van összefüggés, annyit azért gyorsan levágtunk).

Az alábbi videóban például az msconfig-ban turkálással gyorsítja a Windows XP-t az oktatónk néhány tippjével.

A videók lassíthatók, nagyíthatók, zoomolhatók, ami oktatófilm esetében nagy előny. Ajánljuk tehát a 5min "videopédiát".

Fájlszabdalás WinRAR nélkül 4

2007. aug. 31. 21:34 | 4 komment

Régen azért daraboltuk fel nagyméretű fájljainkat, mert nem fértek rá az 1,44 megabájtos flopira, később azért, mert nem mentek rá a 6-700 megás CD-re. Ma már főleg azért, mert korlátos az email-postafiók (a küldőé vagy a fogadóé, tökmindegy), vagy mert félünk a megszakadástól, ami miatt újra kéne kezdeni az óriásfájl letöltését.

A mai ajánlatunk az isteni GSplit. Bár nekünk a Winrartól viszket a hátunk és a tenyerünk, a kommentekből kiderült, hogy többen éppen ilyen fájlszabdalásra valónak tartják. Szerintünk a Winrar csúnya, agresszívan épül be a Windowsba, és túlságosan is nem ingyenes - e célra a GSplit a jelöltünk.

A GSplit (is) önkicsomagoló fájlt csinál, címzettünknek (főnökünknek, kollégánknak) nincs szüksége a programra, hogy a darabokat összerakja. Észreveszi, ha valamelyik darab megsérült ("CRC32"), ilyenkor elég a hibás darabot pótolni. Tapasztalat szerint gyorsan dolgozik, boldogul akár 4 giga feletti fájlokkal is. Az összeillesztés után a fájl eredeti tulajdonságai (dátum, attribútumok) is megmaradnak.

Jól néz ki, és tök ingyen letölthető

Wubi: Okos linux egyszerűen, Windows alá 39

2007. aug. 10. 21:38 | 39 komment

A folyton jól megújuló Download.com hívja fel a figyelmet arra, amire most mi is felhívjuk a figyelmet.

A Wubi egy tuti kis Ubuntu telepítő Windows 98/2000/XP/Vista alá. Egy kiváló linux-disztribúciót próbálhatunk ki könnyen, fájdalommentesen. A CNET TV-s Merritt ráadásul egy Apple-logós laptopon futó XP-re teszi az itt látható videón, és neki valóban fájdalommentes.

A Wubival úgy telepítünk Ubuntut, mint egy bármilyen más programot Windowsra. Az Ubuntu Linux bekerül a Windows indítós boot-menüjébe, amúgy az egész cucc egy virtuális fájlban van csak (c:\wubi\disks\system.virtual.disk), nem kell CD-re írni, nem kell particionálni.

  • Kérdések és válaszok: FAQ
  • Letöltés: itt

Sumatra PDF viewer - ingyen, gyorsan, kicsiben 15

2007. aug. 9. 12:28 | 15 komment

Igaz, hogy az Adobe találta ki a PDF-et, de olvasójuk - az Adobe Reader - finoman szólva is lassú a legtöbb gépen. Nos, a Sumatra 802 KB, nem kell telepíteni sem, és természetesen beállítható alapértelmezett PDF-olvasónak.

Amit ezúton is melegen ajánlunk.

 

A legeslegrosszabb Microsoft-termék? BOB! 8

2007. júl. 30. 21:32 | 8 komment

A Microsoft Bob 1995-ben került a boltokba, a Windowshoz kitalált felhasználó-barát kezelőfelületnek szánták, hogy a nehézkesen használható Programkezelőt leváltsa. A Bob oltári kudarc lett. A bukása fő okai (tehát ez 1995-ben):

  • 486-os processzort igényelt 8 megabájt memóriával, 30 mega hellyel a lemezen.
  • Az akkor átlagos PC-használóknak túl „édibédinek” tűnhetett.
  • A könnyen kezelhető felületet már kitalálták a Macintoshon.
  • 100 USD fölött volt az ára.

Az ugyanabban az évben kiadott Windows 95 Intézője egy jól működő, értelmes felületet adott a rendszernek.

A BOB üdvözlő képernyője kicsit emlékeztet a Windows XP-re:

Rover, a kutya nagyon hasonlít a közutált későbbi Office Segédek egyikére. Aranyosnak szánták, folyton mozog, és elvileg a környezetére érzékenyen segít, hogy hatékonyabban végezzük a munkát. A probléma az, hogy későbbi Office-os rokonaihoz hasonlóan Rover nem nagyon segített – sokkal inkább idegesített.

Ha túlestünk a név, a jelszó megadásán, egy általunk választott típusú szobába kerülhettünk. A képen a „modern dolgozószoba” látható.


A szobában elvileg minden tárgy kattintható. Az aktív tárgyakkal csinálhatunk is valamit (programot nyithatunk meg például), de a dekorációs tárgyakkal semmi értelmeset nem lehet csinálni.


A Bobban volt néhány hasznos irodai program, így egy pénzügyi alkalmazás és egy „vicces szövegszerkesztő is” (ez utóbbiról nem találtam még bővebb infót). A cucc nagyon barátságos akart lenni, de sokkal inkább vált idegesítővé. Minden műveletkor (egy új dokumentum megnyitásakor például) előbukkant a lépésről lépésre segítő varázsló, akkor is, ha nem először végeztük el a műveletet.

A Bobot a Microsoft nem is fejlesztette tovább. Emléke megvan ma is, mert a Bob kezdőképernyőjén az arc pont olyan, mint a Windows Live Messenger idétlen arc nevű szmájlija. Van humoruk, nem?

 

Két szó az új Indexről 10

2007. júl. 24. 11:11 | 10 komment

Nem, a Szoftverszuperszájt továbbra sem megmondóblog (nem is értünk semmihez), de magyar weboldalt (portált) már 1998-ban is csináltunk, ennyi alapunk van ugatni. Érdekes, hogy az Index-csináláshoz mindenki érteni véli magát, fikázza, nagyívű, álköltői kérdéseket tesz fel.

Az új Index nagyon jó, színvonalas, jól követi a trendet, másolja amit érdemes, de újít és eredeti is. Blogokat integrál, jól van szerkesztve, színvonalas a képanyaga, ironikusak a címei.

És ez a lényeg, hogy a külcsín amúgy is másodlagos. Mert az Index az egyik legjobb magyar újság.

Képek a Firefox 3-ról 10

2007. júl. 21. 18:14 | 10 komment

A lassan megjelenő Firefox 3 böngésző nem fog futni Windows 98-on, NT 4.0-n, vagy korábbi pajtásaikon. Jár hozzá viszont új motor, új felület, új megjelenítések, amikből a Techdo ad ízelítőt.

Places néven tárolja az új Firefox egy helyen a könyvjelzőket és a historyt, és más jellemzőket weboldalakról (fel is lehet majd címkézni őket).


Ilyet a 2-es verzió is tud, de most eltéveszteni is nehéz lesz: az ismert kártékony weboldalak (adathalászat, rosszindulatú programok) blokkolva vannak. Most feltűnő pirossal.

Tartalomkezeléskor mindegy lesz, hogy a tartalomra kattintottunk-e (és van ismert MIME-típusa), RSS-ben érkezik, stb. Egységes lesz a párbeszéd-ablak, okosan lehet majd választani, hogy megnyitja vagy elmenti.


További néhány kép a Techdonál!

Nem az ördögtől való 10

2007. júl. 13. 20:59 | 10 komment

1997-től-ig létezett Windowsra a Mosaic nevű böngésző, ami kb. megmutatta mi is a WWW értelme. A júzerek nagy része azóta interneten a webet érti.

 

A Mosaicból aztán Netscape Navigator lett, ami igazi killernek számított a böngészők közt, csak a később megjelent ingyenes, a Windowshoz csatolt Microsoft Internet Explorer nyomta le hosszú, éveken át tartó kínlódással. A Netscape-ből lett aztán a közösségileg fejlesztett Mozilla és Mozilla Firefox.

A 7-es, 8-as Netscape verziók fölöslegesek voltak, az America Online megavállalatba olvadt Netscape adta ki őket, tulajdonképpen a Firefox aktuális verziójához voltak szép szkinek. Először nem is értettük, hogy minek jön megint új Netscape-verzió.

Pedig a Netscape 9.0 nem az ördögtől való. Sőt, mostanában ezt indítjuk a Firefox helyett.

Jó ez a felület. Alig foglal fölöslegesen helyet, elég stílusos, nagyon diszkrét. Bár a Netscape.com-mal történő integrációt szolgáló gombok (share, mail, friends) elég fölöslegesnek tűnnek, ezek fél perc alatt kivehetők. Mi megszokásból a címmező és a keresőmező közé be szoktunk dobni egy Új fül és egy Letöltések gombocskát. Ott jól kézreállnak.

A Firefox hibáját, hogy hosszú használat után elkezd hihetlen mennyiségű memóriát zabálni, beállításaival jól orvosolja. Flash és PDF sem akadály, a Netscape alig lassul be. Az oldalakban lévő kis szövegdobozokat (mint a kommentekhez alább) újraméretezhetjük a programban, ha túl kicsik.

Elvileg kijavítja az elgépelt címeket. Eleinte a met.hu-t mindenképp net.hu-ra javította, és akkor bosszantott. Ez elég felesleges. A Link Pad egy kis lista, amire átmenetileg menthetjük weboldalak címét. Ez aranyos.

Ez viszont most csak béta. Várjuk a véglegest, a bétát addig is ajánljuk letöltésre!

 

Golden Blog 2007 - bronz 2

2007. júl. 12. 14:02 | 2 komment

A zsűri és a közönség szavazatainak összesítésével elkészültek a 2007-es Golden Blog kategórialistái. A Szoftverszuperszájt harmadik lett a Techblogok kategóriájában. Örülünk, és köszönjük minden kedves techolvasónak techszavazatát!

A héthónapos Szoftverszuperszájt a buzzos blogok közül másodmagával került a verseny középdöntőjébe, és egyedüliként ért el helyezést.

Köszönőbeszéd gyanánt: Pofátlan benyalós módon hadd emlékezzek meg néhány blogról, amelyik a mi netvibesunkban figyel. Ajánlva és felhívva így a figyelmet az Adrianetre, amitől mindig éhesek és szomjasak leszünk; a popkulturális éhségünket egyedül enyhítő óriásiblogra; a mindig kíváló játékmagyarázó Posztóra, amibe néha beleugatunk; az érthetetlenül sok latin linket tartalmazó csimbaszfa rewindra; valamint szívünknek kedves belterjes kezdeményezésünkre, a Simpsons blogra. Olvassátok őket, jobb lesz tőle!

Köszönjük, és további színvonalas kommentelést kívánunk!

A Jegyzettömb rejti Bush titkait? 5

2007. júl. 3. 18:59 | 5 komment

Apró rejtély a Windows XP Jegyzettömbjével (Notepad) kapcsolatban:

Na most akkor ez miért van? Mármint oké, nem valószínű hogy tényleg Bush hid the facts (Bush elhallgatta a tényeket), mert a trükk a jelek szerint minden 4:3:3:5 betűt tartalmazó négybetűs kombinációval működik.

De miért?

 

A Népszabadság nem hallgat Winampot 0

2007. jún. 30. 14:48 | 0 komment

(lapszemle helyett)

A Népszabadság archívumában keresve arra a kifejezésre, hogy "winamp" 0 találatot kapunk. A Winamp nagyjából a legnépszerűbb zenelejátszó Windowsra, ám a Népszabadság még nem írt róla. Ez mondjuk nem nagy gáz, ha látjuk, hogy a jelek szerint a Sme című szlovákiai politikai napilap sem foglalkozott még vele (0 találat).

Meglepő viszont, hogy a kilométerben nem messzibb osztrák Der Standard már többször is (5 találat). 2000-ben kétszer és azóta még kétszer említett Winampot a lengyel Rzeczpospolita (4). A brit Guardiannél 18-szor fordult elő a Winamp, igaz ebből 6-szor az egyik szerző Guardiannél vezetett techblogján.

Persze nem kell egy politikai napilapnak feltétlenül megemlíteni mondjuk a Winampot tíz év alatt, de ha nem akarja, hogy a világban valóban fontos történések elrobogjanak mellette, hogy a fiatal olvasókban fel se merüljön, hogy beleolvassanak, akkor érdemes.  

 

Szolgálati közlemény: Golden Blog-szavazás 10

2007. jún. 27. 17:25 | 10 komment

Kedves Olvasók!

A Szoftverszuperszájt bejutott a Golden Blog 2007 verseny középdöntőjébe. Ennek a blog szerzője nagyon örül, ezért nagyon hálás, köszi a félévnyi olvasást mindenkinek! A buzz.hu-ról összesen két blog kerül a válogatásba, jelen oldalon kívül Kolos kiváló Webbuzerája.

"Most már csak intézkedni kell" - mondaná Polgár Jenő. A következő forduló az már szavazás, szavazni kell, ha a blog íróját bíztatná a Kedves Olvasó. Egy kis bíztatást kérünk tehát, ígérjük megháláljuk. A szavazás itt zajlik, a Szoftverszuperszájt a Tech/Tud kategóriában jelölt.

És most vissza általános letöltéspolitikai kavaró-tevékenységünkhöz.

A 10 legkeresettebb DVDrip (25. hét)  1

2007. jún. 27. 17:06 | 1 komment

A Torrentfreakről közöljük az év 25. hetére vonatkozó DVDrip toplistát. Ezeket a filmeket keresték és töltötték le a héten a legtöbben a BitTorrent hálózatról:

Helyezés (múlt hét) Film
1 (1) Shooter (Orvlövész)
2 (új) The Last Mimzy
3 (2) Reno 911
4 (új) Free Jimmy
5 (6) Hot Fuzz (Vaskabátok)
6 (4) Happily N’Ever After (Fedőneve: Pipő)
7 (új) Black Snake Moan
8 (új) Earthstorm
9 (új) The Contractor
10 (új) Goal II: Living the Dream

 

Meglepően kevés ezúttal az itthon moziban már bemutatott film.

Ami "alapból" kell a gépre 9

2007. jún. 27. 16:55 | 9 komment

Újratelepítés, újonnan vásárolt "szűz" számítógép, segítség a rokonnak és ismerősnek, hogy használni tudja számítógépét. Van az az 5-10-15 ingyen letölthető program, ami egy új rendszer Windowsát alkalmassá teszi arra, hogy gyorsan, biztonságosan, illetve saját igényeinkhez szabva használjunk. Két szoftvercsomag is próbálkozik azzal, hogy egyben és gyorsan hozzáférjünk a "legjobbakhoz".

A Software for Starving Students elvileg egyetemistáknak készült (de mindenkinek jó), iso CD-image-et tölthetünk le, és ezt írhatjuk ki lemezre, tehát ez a válogatás lemezre égetve az igazi. Kiírod, válogatsz, futtatod. Ezeket tartalmazza, kiváló válogatás, érdemes benne tallózni is: 7-Zip Ant Renamer Audacity Blender BZFlag Celestia ClamWin DeepBurner Free Dia Enigma Eraser Exact Audio Copy FileZilla Firefox Freeciv Gaim GIMPShop GLtron GNU Chess Icebreaker Inkscape Juice Receiver KeePass MozBackup NVU OpenOffice.org Paint.NET PDFCreator Portable Apps POV-Ray PuTTY SolarWolf Spybot S&D Stellarium SuperTux The GIMP Toolkit Thunderbird Tortoise SVN Tux Paint Tux Racer Tux Typing 2 VLC WinDirStat Wink winLAME WinSCP XAMPP µTorrent .

A Google Pack más elven működik, saját programja tölti és frissíti a programokat, amiket válogattunk. A választék itt erősen Google-központú, de szélessávon gyorsan lejön az egész válogatás. Ennek tartalma: Google Desktop, Google Earth, Google Pack Screensaver, Google Talk, Google Toolbar, Google Video Player, Picasa, valamint vendégként Skype, Ad-Aware SE Personal, Adobe Reader 7, GalleryPlayer HD Images, Mozilla Firefox, Norton AntiVirus 2005 SE, RealPlayer .

A célnak megfelelnek.

 

Tech lapszemle 1. 0

2007. jún. 24. 20:37 | 0 komment

A Szoftverszuperszájt megszokásos szoftverhasználattal kapcsolatos 5 kínzó kérdésére sok komment érkezett, és nagy részük tényleg érdekesnek, értékesnek is tűnik. A kiértékelés is hamarosan érkezik, de addig is:

 

Megjelent az új Total Commander. A rég megszokott kétpaneles fájlkezelés láthatólag a Windows Vista és utódai alatt is hosszú évekig lesz még népszerű. Érdemes hát frissíteni a 7-es verzióra. Sőt, van Total Commander 7.0.1 is, magyarul.

A The Daily Download a Wyzo nevű böngészőre hívja fel a figyelmet. Ez is Firefox-alapú, de van benne integrált BitTorrent-kliens. Bár még nem győzött meg, azért erre érdemes lehet figyelni. Ha már Firefox-alapok, akkor érdemes azért megjegyezni, hogy a korábban ajánlott Netscape Navigator 9 bétája nagyon tetszik, újabban mindig ezt indítjuk. Jó a memóriakezelés, nagy helyet hagy a weboldalaknak a felület, minden kéznél van benne.

A sajnálatosan keveset frissülő Szösszentőn FleetCommand Windows XP-t frissít Vistára. Röpke nyolc órában. Ervin a Kispadon pici és egyszerű szöveg- és HTML-szerkesztőt keres. Sok komment. Az új Firefox 3 hozzáférhető alfa verzióját ismerteti a Jox.

 

Nagyon gyenge Windows alatt az Apple böngészője (frissítve) 4

2007. jún. 14. 10:33 | 4 komment

Gyorsan terjedt a hír, csak a jegyzőkönyv kedvéért mi is: a Safari, az Apple böngészője megjelenik Windowsra is.

Az első béta tölthető az Apple oldaláról, de csak nagyon kíváncsiaknak ajánljuk. A böngésző Mozilla-alapú, Firefox és Netscape Navigator után egyelőre semmi új nem látszik. A felület leginkább az iTunes-ból ismerős, a többi újdonság egyelőre vicc (popup-blokkolás, fülek, keresés az oldalban).

"Bár nem teljesen tökéletes, de gyors" - fogalmaz az Origo ajánlója. Nos, a Safari gyakorlatilag indulás után azonnal fagy, vagy ütközik. Jelen formájában használhatatlan. Viszont a letöltött kis csomag tartalmazza és erőszakosan telepíti a QuickTime-ot.

Ígéretes, de egyelőre rémes.

Frissítés: A Wired kicsit részletesebben próbálja tesztelni a Safarit, és azt tapasztalja, hogy bár a weboldalak betöltésében tényleg gyorsabb, mint a Firefox és az IE (ha épp nem fagy ki), az ismert AJAX-alapú oldalakon (Google Calendard, GMail) másodpercekkel tovább tölt.

5 kínzó kérdés 46

2007. jún. 11. 15:59 | 46 komment

Habár deklaráltan nem értünk hozzá, azért sok rendszert láttunk már, sok számítógépen. Van 5 kérdés, amire már a kezdetek óta kutatjuk a választ, de nem értjük meg. Miért, miért, miért, miért?

1. Miért kell egy átlagjúzer gépére WinRAR?

 

Anélkül, hogy egy régi parázs vita újrafelmelegítésével próbálkoznánk, kérdezzük: minek? Az XP óta az otthoni és irodai gépeken dolgozó mindenféle Windowsok alapból és szépen kezelik a ZIP formátumú tömörített állományokat. Kicsomagol, becsomagol, a Gmail saját maga is kibont, belenéz, tökéletesen alkalmas dokumentumok, képek küldéséhez.

Ehhez képest a (Win)RAR egy shareware, ellopva vagy bosszantó kis üzenetekkel. A rar-fájlokat csak az tudja kibontani, akinek telepítve van a program. FTP-s hagyományokból, vagy szimpla kicseszésből a torrentről lehúzott filmek, zenék teljesen fölöslegesen, a használatot nehezítve vannak ezernyi kis rar-fájlra bontva. Vagy pedig eleve jelszóvédettek, és ez nagy gáz.

Szóval ha maminak segítünk telepíteni a Windowst, neki nem kell WinRAR. És nekem sem, és a suliban sem, és a pénzügyi osztály titkárnőjének gépén sem. Ne tegyetek rá, akárhogy is kéri!

Folytatás »»

Van új Netscape Navigator! 9

2007. jún. 5. 22:08 | 9 komment

Megjelent a Netscape Navigator új verziója (illetve annak első bétája). Hogy minek, azt mi sem teljesen értjük.

Régi motorosok még emlékeznek, régen ez volt a nagy király böngésző, de aztán 2000-re már lenyomta a rohamosan javuló Internet Explorer.

 

A Netscape az AOL nevű internet- és médiaóriás unalmas tulajdonába került (így lett szürke a legendás ICQ, meg a rég ugyanolyan Winamp is), verziók óta nem más mint egy átszabott Mozilla Firefox. Az életben tartott Netscape.com oldal egy diggről lenyúlt júzerek által befolyásolt hírszájt, talán az egész böngészősdi azért van, hogy ezt reklámozza?

Kár, mert amúgy az új Netscape Navigator nem rossz. Mármint egy tökjó skin, kis bővítmény lehetne Firefoxhoz, a gombjai tényleg kicsi helyet foglalnak. Állítólag az új verzió az elgépelt webcímeket (www.googlecom) is kijavítja, nos a Szoftverszuperszájt elgépelt címét nem tudta. Van a File menüben ilyen pont, hogy "Restart Navigator", ez újraindítja a böngészőt. Ami aranyos még: az oldalakban lévő kis szövegdobozokat (mint a kommentekhez alább) újraméretezhetjük a programban, ha túl kicsik lennének. Ilyen kis apróságokkal hódítana júzert a Netscape. Nosztalgiából ötös.

 

A Microsoft videómegosztója rém unalmas 1

2007. jún. 4. 9:42 | 1 komment

A béta módban márciusig működő, aztán újra pihenni küldött MSN Soapbox videómegosztó néhány napja újraindult. A Microsoft Youtube-killerének újdonsága egy olyan cucc, amivel a szerzői jogokban érdekeltek saját tartalmaikat kereshetik a szájton, és eltávolíthatják azokat.

 


Video: soapbox intro

 

A Soapbox egyébként nagyon unalmas. A Youtube-hoz képest csak ez a full-ajax felület az újdonság (talán egyszer sem töltődik be új oldal), meg az hogy a kis videólejátszó-ablak ilyen a Windows Media Playerhez hasonló színeket kapott. Van felül egy "Live Earth" gomb, ami jelenleg egy szem kis videót tölt be, amin Al Gore és Cameron Diaz áll MSN-feliratú háttér előtt. A kategóriákat nézve jó, hogy van végre Tech/Technology kategória, a Youtube-nál ezek máshova vannak beszuszakolva, ugyanakkor egy jó címkézés amúgy is többet ér minden kategóriánál.

A videókínálat pedig elképesztően szegényes. Kár volt erre energiát áldozni, lehetett volna lízingelni egy kisebb működő videómegosztót. Annyi van, mint a nyű.

Kapd el az svchost.exe tökét! 1

2007. jún. 1. 10:29 | 1 komment

Kerreg, tölt, akad, fagyogat. Valaki dolgozik a háttérben, valaki még dolgozik a fájllal, amit törölni akarsz, de a Windows nem árulja el a bűnöst. Hiába nyúlsz máris a ctrl-alt-del-ért, a Windows Task Manager (Feladatkezelő) nem fogja elárulni. Ott figyel csak a tucatnyi kis svchost.exe.

Többet fog mondani a Process Explorer, aki a barátunk.  A processzor-használatot programonként mutatja, és az idődiagram egy pontjára mutatva kiírja, hogy ott épp melyik program használta a processzort vagy a vinyót. Segítségével prímán kideríthető, ki nem engedi letörölni az éppen letörölni kívánt fájlt.

Ki is lőhetünk programokat vagy processzeket (feladatokat), de csak óvatosan, ha olyasmit állítunk le amit nem kéne akkor összedőlhet a Windows, és akkor nem vagyunk semmivel sem előrébb. Ha egy sokat emésztő processz továbbra is rejtély maradna, akkor pedig google, gyorsan kiderül ártalmas-e vagy sem.

 

 

A SimCity-fétis 0

2007. máj. 22. 15:00 | 0 komment

Kicsit rákaptunk most a SimCity 2000-re (mivel megtaláltuk és letöltöttük): városépítés, nosztalgia, retró, katasztrófa és szénerőmű. Persze, persze, tudjuk hogy mással kéne foglalkozni, és amúgy is...

De ha már szóba került: korábban nem is emlékeztünk például, hogy ezzel az intróval kezdődött:

Folytatás »»

Régebbiek | Végére »